Шарль Бодлер (Charles Baudelaire) (1821-1867)
французский поэт, критик, эссеист и переводчик

• Список стихотворений поэта

Перевод стихотворения
«Le Vin des chiffonniers»
на венгерский язык.

A rongyszedők bora

Gyakran, míg rőten ég a sarki utcalámpa,
S üvegje szélbe sír, s csapkodva leng a lángja,
Vén külváros szivén, hol útvesztő a sár,
S a nyüzsgő, vak tömeg zúgón erjedve jár,

Látni a rongyszedőt, ingatja furcsa séta,
Fejet ráz és falat bökdös, mint egy poéta,
A rendőrökre most ─ szolgák! ─ ügyet se vet,
Szive áradva ont tündöklő terveket.

Nagy dolgokat fogad, remek törvénycsodát hoz,
Sújtottakat emel, gonoszakat kiátkoz,
S az égi bolt alatt, mint baldachin alatt,
Részeg erényei dicsfényével halad.
       
Igen, e jó fiúk, sajgón a házi gondtól,
Kiket a munka nyű, s a vénség ledorongol,
S kiket, mert görnyedőn lomot visznek, silányt,
Hatalmas Párizsunk kavart bele kihányt,

Most jönnek, szagosan a hordók illatától,
S velük agg cimborák, fehérek sok csatától,
Kiknek nagy bajsza csüng, mint ócska lobogó ─,
Jönnek, s őket virág, zászlók és dobogó

Diadalmi ivek várják dús mágiára:
Kábító fények és zengések orgiája,
Napfény, éljenzsivaj, dobszó és harsonák!
S dicsőségük viszik a szédült marson át!

Így hömpölygeti a lezüllött földgolyón át
A bor Pactolusa égő aranyfolyóját;
Hőstetteket dalol, míg torkunkon csorog,
S tudja, hogy adni a legkirályibb dolog.

Elnyomni a dühöt, csitítani a búkat,
Vén, kivert szívekét, kik halni félrebúttak:
Álmot adott az Úr, már bánva a nyomort ─,
S hozzá az ember a Nap szent fiát, a Bort!

Le Vin des chiffonniers

Souvent, à la clarté rouge d’un réverbère
Dont le vent bat la flamme et tourmente le verre,
Au cœur d’un vieux faubourg, labyrinthe fangeux
Où l’humanité grouille en ferments orageux ;

On voit un chiffonnier qui vient, hochant la tête,
Buttant, et se cognant aux murs comme un poëte,
Et, sans prendre souci des mouchards, ses sujets,
Épanche tout son cœur en glorieux projets.

Il prête des serments, dicte des lois sublimes,
Terrasse les méchants, relève les victimes,
Et sous le firmament comme un dais suspendu
S’enivre des splendeurs de sa propre vertu.

Oui, ces gens harcelés de chagrins de ménage,
Moulus par le travail et tourmentés par l’âge,
Éreintés et pliant sous un tas de débris,
Vomissement confus de l’énorme Paris,

Reviennent, parfumés d’une odeur de futailles,
Suivis de compagnons, blanchis dans les batailles,
Dont la moustache pend comme les vieux drapeaux.
Les bannières, les fleurs et les arcs triomphaux

Se dressent devant eux, solennelle magie !
Et dans l’étourdissante et lumineuse orgie
Des clairons, du soleil, des cris et du tambour,
Ils apportent la gloire au peuple ivre d’amour !

C’est ainsi qu’à travers l’Humanité frivole
Le vin roule de l’or, éblouissant Pactole ;
Par le gosier de l’homme il chante ses exploits
Et règne par ses dons ainsi que les vrais rois.

Pour noyer la rancœur et bercer l’indolence
De tous ces vieux maudits qui meurent en silence,
Dieu, touché de remords, avait fait le sommeil ;
L’Homme ajouta le Vin, fils sacré du Soleil !

Последние стихотворения