Французская поэзия


ГлавнаяСтихи по темам
Поэты по популярностиTop 100 стихотворений


Альфред де Мюссе (Alfred de Musset) (1810-1857)
французский поэт, драматург и прозаик, один из крупнейших представителей литературы романтизма



Перевод стихотворения Ballade à la Lune на венгерский язык.



A hold balladája



A hold a barna éjben
A torony sárgaszín
Hegyében
Ült, mint a pont az i-n.

Oh hold! tán cérnán enged
Egy bús kéz föld iránt,
S lenget,
S szemközt s profilba ránt?

Félszemmel néz az este?
Vagy egy álcás cherub
Les le:
És sárga maszkja rút?

Vagy épp egy lapda lennél?
S mint egy nincs-lábu pók,
Mennél,
S gurulsz csak, rest pufók?

Vagy ócskaság vagy, lom-vas,
Vén óraszerkezet?
S hogy kongass,
Pokol lesi neszed?

S most is, míg orcád bújdos,
Néz mutatódra s vár:
A súlyos
Örök kín múl-e már?

Vagy féreg, rág tapadva,
Mikor, kormos korong,
Apadva
Véknyulsz, s félhold borong?

Mi tépte így fel orcád
A múlt éjjel? Talán
Egy zord ág
Egy szúrós ormu fán?

És jöttél, mint ki sorvad,
S megtámasztád fakón
A szarvad
A rácsos ablakon...

Menj, hold haló világa!
Óh szőke Phébe! dúlt
És drága
Tested tengerbe hullt.

Nem látni már, csak arcod,
S a homlok bús ivén
A karcot ─,
Mily hervadt vagy s mi vén...

Te voltál rég a berken
A tegzes égi szűz,
Ki serken
És karcsú gímet űz?

Oh, hol a zöld platánfa!
S a mogyorós berek!
Diána!
S a víg agár-sereg?

─ Fülelt az éjszin zerge
Szédítő szirttetőn:
Zörg-e
Lépted közelgetőn?

S riadt a falka, rajta!
Réten s völgy s halmon át
Hajtva
A futó lakomát...

Majd esti szél száll resten ─
S már lábad vízbe lép,
S az estben
Egy ifjú megles ép...

Majd lengsz, vak éjbe szállva,
S egy pásztor ajka vár,
S e szájra
Lecsapsz, mint halk madár...

Óh hold! év évre telhet,
De emlékünkbe még
Szerelmed,
Ím, lásd, ifjultan ég!

Múltadtól szépre válva,
Óh légy örökre már
Áldva,
Járj telve, fogyva bár!

Még néznek rád kolompos
Nyájak vén őrei,
Míg lompos
Ebük orcádra rí...

S szeret a bárkás, míg a
Nagy, halk faház halad,
Ringva
A tiszta ég alatt...

S szeret a lányka, zsenge
Bokáin berken át
Lengve
S dudolva víg danát...

S a tenger, láncos medvéd,
Lesvén hűs kék szemed
Kedvét,
Ormótlan ing s remeg...

És szél s hó idején is,
Ha az est rám borul,
Im én is
Itt űlök jámborul,

És nézlek, amint éppen
A torony sárgaszín
Hegyében
Ülsz, mint a pont az i-n...

Перевод: Арпад Тот (1886-1928)


Ballade à la Lune


C’était, dans la nuit brune,
Sur le clocher jauni,
    La lune,
Comme un point sur un i.

Lune, quel esprit sombre
Promène au bout d’un fil,
    Dans l’ombre,
Ta face et ton profil ?

Es-tu l’œil du ciel borgne ?
Quel chérubin cafard
    Nous lorgne
Sous ton masque blafard ?

N’es-tu rien qu’une boule ?
Qu’un grand faucheux bien gras
    Qui roule
Sans pattes et sans bras ?

Es-tu, je t’en soupçonne,
Le vieux cadran de fer
    Qui sonne
L’heure aux damnés d’enfer ?

Sur ton front qui voyage,
Ce soir, ont-ils compté
    Quel âge
À leur éternité ?

Est-ce un ver qui te ronge,
Quand ton disque noirci
    S’allonge
En croissant rétréci ?

Qui t’avait éborgnée
L’autre nuit ? T’étais-tu
    Cognée
À quelque arbre pointu ?

Car tu vins, pâle et morne,
Coller sur mes carreaux
    Ta corne
À travers les barreaux.

Va, lune moribonde,
Le beau corps de Phœbé
    La blonde
Dans la mer est tombé.

Tu n’en es que la face,
Et, déjà tout ridé,
    S’efface
Ton front dépossédé.

Rends-nous la chasseresse,
Blanche, au sein virginal,
    Qui presse
Quelque cerf matinal !

Oh ! sous le vert platane,
Sous les frais coudriers,
    Diane
Et ses grands lévriers !

Le chevreau noir qui doute,
Pendu sur un rocher,
    L’écoute,
L’écoute s’approcher.

Et, suivant leurs curées,
Par les vaux, par les blés,
    Les prées,
Ses chiens s’en sont allés.

Oh ! le soir, dans la brise,
Phœbé, sœur d’Apollo,
    Surprise
À l’ombre, un pied dans l’eau !

Phœbé qui, la nuit close,
Aux lèvres d’un berger
    Se pose,
Comme un oiseau léger.

Lune, en notre mémoire,
De tes belles amours,
    L’histoire
T’embellira toujours.

Et, toujours rajeunie,
Tu seras du passant
    Bénie,
Pleine lune ou croissant.

T’aimera le vieux pâtre
Seul, tandis qu’à ton front
    D’albâtre
Ses dogues aboieront.

T’aimera le pilote
Dans son grand bâtiment
    Qui flotte
Sous le clair firmament,

Et la fillette preste
Qui passe le buisson,
    Pied leste,
En chantant sa chanson.

Comme un ours à la chaîne,
Toujours sous tes yeux bleus
    Se traîne
L’Océan montueux.

Et, qu’il vente ou qu’il neige,
Moi-même, chaque soir,
    Que fais-je,
Venant ici m’asseoir ?

Je viens voir, à la brune,
Sur le clocher jauni,
    La lune
Comme un point sur un i.

Peut-être, quand déchante
Quelque pauvre mari,
    Méchante,
De loin tu lui souris.

Dans sa douleur amère,
Quand au gendre béni
    La mère
Livre la clef du nid,

Le pied dans sa pantoufle,
Voilà l’époux tout prêt
    Qui souffle
Le bougeoir indiscret.

Au pudique hyménée
La vierge qui se croit
    Menée,
Grelotte en son lit froid.

Mais monsieur, tout en flamme
Commence à rudoyer
    Madame,
Qui commence à crier.

« Ouf ! dit-il, je travaille,
Ma bonne, et ne fais rien
    Qui vaille ;
Tu ne te tiens pas bien. »

Et vite il se dépêche.
Mais quel démon caché
    L’empêche
De commettre un péché ?

Ah ! dit-il, prenons garde.
Quel témoin curieux
    Regarde
Avec ces deux grands yeux ?

Et c’est, dans la nuit brune,
Sur son clocher jauni,
    La lune
Comme un point sur un i.


Переводы стихотворений поэта на венгерский язык
Переводы стихотворений поэта на другие языки

Последние стихотворения



Французская поэзия